Helyes testtartás a házimunkák közben

Helyes testtartás a házimunkák közben

A napokban most már tényleg beköszönt a tavasz, amit már egy ideje annyira vártunk. Ilyenkor a jó idő közeledtével szinte minden család elvégez egy alapos tavaszi nagytakarítást. Ilyenkor valahogy mégsem gondolunk abba bele, hogy ez a fizikai munka jelentősen megterheli a gerincet, és a megerőltetésnek köszönhetően a testben több helyen alakul ki fájdalom. De vajon elkerülhetőek ezek a problémák?

A stresszes életünknek, a mozgásszegény életmódnak vagy épp a túlzott, de nem megfelelő fizikai aktivitásnak köszönhetően szinte már népbetegségnek számít a derékfájás. Így amikor egy komolyabb fizikai megterhelés előtt állunk, mint pl egy alapos tavaszi nagytakarítás, még jobban ki vagyunk téve a gerincbántalmaknak. Nem csoda, hiszen egy egyszerűnek tűnő munka, mint pl porszívózás, hajolgatás, portörlésnél nyújtózkodás is hatalmast nyomást gyakorol az ember gerincére. Az ugyanis teljesen megszokott, hogy egy-egy edzés, testmozgás előtt bemelegítjük az izmainkat, de házimunka előtt mégsem tesszük ezt, s ezzel elég nagy gondot okozunk a szervezetünknek. De nézzük meg, hogy tehetünk-e ellene valamit?

  1. Melegítsük be a hátunkat. A munka előtt sétáljunk egy kicsit, és fokozatosan vessük bele magunkat a feladatokba. Ha lehet, ne kora reggel nagytakarítsunk, hanem inkább délelőtt vagy délután, amikor a testünk már egy kicsit “felébredt”. Munka közben tartsunk egy kis szünetet, nem kell rekordgyorsaság alatt elvégeznünk minden feladatot.
  2. Porszívózás, mosás és egyéb olyan munka közben, amikor előre kell hajolnunk, figyeljünk arra, hogy a gerincünk egyenes legyen, és ne görnyedten dolgozzunk. Ahelyett, hogy a törzsünkkel hajolnánk, hajlítsuk be a térdünket vagy akár guggoljunk le, a lényeg, hogy tartsuk egyenesen a derekunkat.
  3. Mosogatáskor két problémánk is lehet, a sok mosatlan mellett. 🙂 Egyik, hogy merev térddel messze állunk a mosogatótól, amivel jelentősen terheljük a hátunkat. Ezért próbáljunk minél közelebb állni a szekrényhez, akár úgy, hogy közben nekidőlünk térdünkkel a szekrényhez. A másik, hogy sokszor túl alacsonyan van a mosogató, ezért amikor előrehajolunk, az erőkar a derekunkra összpontosul.és így nagyobb teher éri, mint amikor egyenes derékkal állunk. Erre a megoldás, ha nagyobbacska terpeszbe állunk. Így lejjebb kerülünk, és nem kell hajolnunk. 🙂 Arra viszont ügyeljünk, nehogy a műszálas zokni miatt spárgázzunk mosogatás közben, mert a derekunk ugyan nem fog fájni, de a belső combizom húzódás nagyon is.
  4. Bármilyen feladatnál kerüljük a hirtelen, csavaró mozdulatokat, és a túlzottan merev testtartást.
  5. A munka végeztével szánjunk rá néhány percet a nyújtásra, hiszen a házimunka is testedzésnek számít. Ha egy adott izomzat rendszeresen van nyújtva, még hidegen is kevésbé sérülékeny.
  6. Ha pedig mindenfajta óvintézkedés és figyelem ellenére meghúztuk egy izmunkat vagy megerőltettük a testünket, akkor ne várjunk arra, hogy a probléma még súlyosabb legyen, hanem menjünk el szakemberhez, aki masszázzsal és egyéb manuálterápiás módszerrel segít a testünknek egészséges maradni.